Szer-mentes boldogság

„Rendkívül korán kerültem kapcsolatba az itallal. Tizenhárom évesen rúgtam be életemben először. Tipikusnak mondható: haverok, hétvégi bulik. A gimnáziumban viszont előfordult, hogy suli után hétköznap is iszogattunk. Nem gondoltam problémának, hiszen mindenki ezt csinálta, viszont észrevettem, hogy a többiekkel ellentétben én többet fogyasztottam, valamint éreztem, hogy míg mások csak bulinak fogják fel, nekem többet jelentett. Önbizalomhiány, szorongás „kezelésére” használtam. A húszas éveimben már tisztában voltam vele, hogy túlzásokba esem, hiszen a „képszakadás” állandó jelenséggé vált. Kipróbáltam mindent, hogy véget vessek ennek: pszichológus, pszichiáter, gyógyszerek, különböző terápiák, amik használtak is egy ideig, hiszen nem mindennapos alkoholfogyasztó voltam, teltek el úgy hosszabb időszakok, mikor egyáltalán nem ittam. De aztán jöttek az ünnepek, amiket jól meg kellett ünnepelni, vagy jöttek nehéz helyzetek, amin túl kellett lenni, így az ital újra képbe került. S mivel ezek akár több napos italozásokká váltak, megjelent az elvonási tünet is, evészavar társaságában. Az elvonási tüneten túlestem, az evészavar maradt. Egy ilyen nehezebb időszak idején kaptam meg Szilvia elérhetőségét. A módszer nem volt számomra ismeretlen, olvastam már róla. Nem voltam szkeptikus, viszont nem is érkeztem nagy reményekkel. Hogy mi történt a két és fél órás kezelés alatt, azt nem tudnám leírni. Sokat sírtam alatta, de ez az a megkönnyebbülést hozó sírás volt. Hazaérve fáradtnak éreztem magam. A következő pár napban tudatosan figyeltem azt, hogy hogyan is érzem magam a bőrömben. Hullámzott a hangulatom, de leginkább egyfajta eufóriát, mosolygásra késztető biztonságot éreztem. De leginkább arra voltam kíváncsi, hogy mikor érzem azt, hogy innom kell. Ezt azóta is várom:-) Hazudni nem fogok, jöttek a pezsgővel koccintós ünnepek, így karácsonykor, valamint újévkor én is ittam egy pohár pezsgőt. És olyan történt, ami még soha: nem kívántam még egy pohárral. Nem került erőfeszítésbe, hiszen valóban nem esett volna jól több. Ennek a „kísérletemnek” örültem, hiszen nem akarok absztinens lenni. Úgy akarok élni, és néha szórakozni, mint mások a társaságban, és úgy érzem most sikerül is. Hihetetlen, hogy több mint egy évtizednyi próbálkozás, megszámolni is lehetetlen hány órás terápiás beszélgetés, és kiszámolni sem akarom hány százezerbe fájó kezelés után, egy alkalom így megváltoztatott valamit bennem. Most már reménnyel telve nézek előre, és szívből remélem, hogy hozzám hasonlóan mások is megteszik ezt a lépést a szer-mentes boldogságért. Megéri.” – Viktória.