A létezés könnyedsége
A mindennapi teendők során hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni testünk jelzéseit, ami folyamatosan információkat közvetít. A test olyan jelzőrendszer, amely közvetlenül veszi a külvilágból érkező impulzusokat és megőrzi az élettapasztalataink és élményeink lenyomatait. A testkezelések lényege a testben őrzött minták és lenyomatok elengedése kommunikáció és lazítás által, ami javítja a kondíciót, továbbá jobb erőnlétet biztosít. Segít a betegségek megelőzésében, tüneti enyhülést biztosít.
Somogyi Péter
Közel tíz évig küzdöttem szorongással, és végül úgy éreztem, eljött az idő, hogy segítséget kérjek, míg végül rátaláltam Szilvire a Veszprémi Napló egyik cikkében, és felkerestem. Az első találkozás közben megváltozott bennem valami, az évekig tartó fullasztó pánik érzése megszűnt. Eddig egy beszélgetésen vettem részt, de érezhetően nagy változáson mentem keresztül.
Tóth Ildikó
Megjött a kivizsgálás eredménye; P4-ről P3-ra javultam, és csak HPV gyanú. Csak három hónap múlva kontroll a javaslat. Műtét érdeklődés hiányában elmarad :).
Reyhan Kahraman
A találkozónk után voltam kivizsgáláson és p3 helyett p2 lett az eredményem.
Fejes Viktória
Rendkívül korán kerültem kapcsolatba az itallal. Tizenhárom évesen rúgtam be életemben először. Tipikusnak mondható: haverok, hétvégi bulik. A gimnáziumban viszont előfordult, hogy suli után hétköznap is iszogattunk. Nem gondoltam problémának, hiszen mindenki ezt csinálta, viszont észrevettem, hogy a többiekkel ellentétben én többet fogyasztottam, valamint éreztem, hogy míg mások csak bulinak fogják fel, nekem többet jelentett. Önbizalomhiány, szorongás "kezelésére" használtam. A húszas éveimben már tisztában voltam vele, hogy túlzásokba esem, hiszen a "képszakadás" állandó jelenséggé vált. Kipróbáltam mindent, hogy véget vessek ennek: pszichológus, pszichiáter, gyógyszerek, különböző terápiák, amik használtak is egy ideig, hiszen nem mindennapos alkoholfogyasztó voltam, teltek el úgy hosszabb időszakok, mikor egyáltalán nem ittam. De aztán jöttek az ünnepek, amiket jól meg kellett ünnepelni, vagy jöttek nehéz helyzetek, amin túl kellett lenni, így az ital újra képbe került. S mivel ezek akár több napos italozásokká váltak, megjelent az elvonási tünet is, evészavar társaságában. Az elvonási tüneten túlestem, az evészavar maradt. Egy ilyen nehezebb időszak idején kaptam meg a Szilvi elérhetőségét. A módszer nem volt számomra ismeretlen, olvastam már róla. Nem voltam szkeptikus, viszont nem is érkeztem nagy reményekkel. Hogy mi történt a két és fél órás " kezelés" alatt, azt nem tudnám leírni. Sokat sírtam alatta, de ez az a megkönnyebbülést hozó sírás volt. Hazaérve fáradtnak éreztem magam. A következő pár napban tudatosan figyeltem azt, hogy hogyan is érzem magam a bőrömben. Hullámzott a hangulatom, de leginkább egyfajta eufóriát, mosolygásra késztető biztonságot éreztem. De leginkább arra voltam kíváncsi, hogy mikor érzem azt, hogy innom kell. Ezt azóta is várom:-) Hazudni nem fogok, jöttek a pezsgővel koccintós ünnepek, így karácsonykor, valamint újévkor én is ittam egy pohár pezsgőt. És olyan történt, ami még soha: nem kívántam még egy pohárral. Nem került erőfeszítésbe, hiszen valóban nem esett volna jól több. Ennek a "kísérletemnek" örültem, hiszen nem akarok absztinens lenni. Úgy akarok élni, és néha szórakozni, mint mások a társaságban, és úgy érzem most sikerül is. Hihetetlen, hogy több mint egy évtizednyi próbálkozás, megszámolni is lehetetlen hány órás terápiás beszélgetés, és kiszámolni sem akarom hány százezerbe fájó kezelés után, egy alkalom így megváltoztatott valamit bennem. Most már reménnyel telve nézek előre, és szívből remélem, hogy hozzám hasonlóan mások is megteszik ezt a lépést a szermentes boldogságért. Megéri.
Pallós Szilvia
Barátnőm által ismertem meg Szilviát. Elég sok problémával küzdöttem, mikor elmentem hozzá. A derekam fájt közel másfél éve, az epémmel kínlódtam évek óta, és a könyökömbe ízületi gyulladást állapítottak meg, melynek fizikai látszata is volt. Keletkezett egy csomó, minden nap fájt az egész karom, már alig bírtam fogni a jobb kezemmel. Miután elmentem az első kezelésre, mely nagyon jó és érdekes érzéssel töltött el, teljesen megszűntek a fájdalmaim, és a csomó az nap már alig látszott. Kezelés alatt, bizsergést, forróságot és megkönnyebbülést éreztem az egész testemben. Sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok azóta is.
Ny. Enikő
Barátnőm ajánlotta Szilviát. Már a telefonos bejelentkezéskor, kellemes hangja, bizalommal töltött el. Sajnos, az elmúlt hetekben testi és lelki gondokkal küzdöttem. Nem volt energiám, fáradt voltam, érdektelen lettem dolgok iránt. Bármibe kezdtem, nem sikerült. Nem ismertem magamra! Én aki mindig határozott, vidám személyiség voltam... Szilvia kezelése után, ami érdekes volt számomra, felszabadultan, megszabadulva aggályaimtól, kisimult arccal léptem ki az életbe. Hálás vagyok Szilvia, hogy ennyi erőt és energiát adtál! Teljes szívemből köszönöm!
Török Bálint András
Kéztörés után kínzó zsibbadás jött létre a kezemben. Orvostól orvosig jártam, gyógytorna stb., javulás semmi, csak a gyötrő fájdalom. Ezután következett a megváltás, Szilvia személyében, aki egy nap leforgása alatt megszabadított a kínzó fájdalomtól. A kezelés alatt bizsergő érzés fogott el, nem hittem volna, hogy olyan érzéseket vált ki, amikről előtte nem is beszéltünk. A fájdalmat fel tudta erősíteni, sőt fokozta is, majd lágy, megnyugtató szavak mellett mintha víz folyt volna ki az ujjaimból, szűnt meg az iszonyú fájdalom. Újra felszabadultnak éreztem magam. Azóta az éjszakát át tudom aludni fájdalom nélkül. Csak ajánlani tudom mindenkiknek! Bajban nagy segítség.
Póti Henrietta
Hálás köszönet a tanfolyamért. Hazafelé nagyon felszabadult voltam és azóta is, illetve az a gondolat járt a fejemben, hogy végre önmagam vagyok. Most először megtapasztaltam azt is, milyen “végtelen lénynek“ lenni.
Zemes Gabriel
Szenzációs az a tudás és az a szeretet, ami Szilvi lényéből árad. Az igazság az, hogy "véletlenül” választottam, és piros ászt húztam. Fantasztikus könnyedséggel segít felszínre hozni és megsemmisíteni olyan saját magam elől is rejtegetett nézőpontokat, amelyek bekorlátoztak abban, hogy az legyek, aki igazából vagyok. Nem ismerem régóta, de olyan, mintha ezer éve ismernénk egymást, és végtelenül hálás vagyok, hogy tanulhatok tőle. Az a fajta őszinteség, amit képvisel, hozzájárulás lehet és segíthet bárkinek elindulni egy olyan úton, amin bármi lehetséges, ha hajlandó vagy választani. Választani saját magadat, falak, ítélkezés és nézőpontok nélkül. Köszönöm Szilvi, igazi ajándék vagy!
Györki Bianka
Szeretném megköszönni Neked a mai tanfolyamot, hihetetlen az a tudás, képesség, ahogy meglátod, hogy éppen melyik mondat az, ami betalál, kiveri a “biztosítékot”. Nagyon sok minden feljött ma nálam és távozott nevetéssel, sok tíz évnyi teher pár óra alatt! Hálás vagyok a tanfolyamon résztvevőknek is, köszönöm fiúk, lányok, hogy a játszópajtásaim voltatok! Felhőtlenül jól szórakoztam Veletek, szívesen maradtam még volna egy-két napig, remélem találkozunk még valamelyik tanfolyamon! Hazafelé hét idegennel utaztam egy kisbuszban és végigkuncogtam az utat, megkérdezték, honnan jövök és mit ittam:).
Kata
Stressz, szorongás, vérnyomásproblémák miatt fordultam Szilviához. A kezelés végén úgy éreztem, mintha mázsás súlyok gördültek volna le rólam. Könnyűnek, szabadnak és erősnek éreztem magam testi és lelki értelemben. Eddig kétnaponta 4-5 kilométert futottam, de most ennek duplája után sem fáradtam el. Szellemileg friss, energikus és nyugodt lettem. Annyira laza lettem, hogy a vérnyomásom visszaállt a normális értékre, mostmár csak fél adag vérnyomáscsökkentőt szedek. A munkahelyemen adódó stresszhelyzetekben is nyugodt és tudatos vagyok. Szorongásaimat mintha elfújták volna. Harminc éve tartó klausztrofóbiám már szintén a múlté. Egy új életminőséget kaptam Szilviától, ezért végtelenül hálás vagyok neki. Csodálatos gyógyító képességekkel rendelkező embert ismertem meg személyében.
Czupy Henriett
Szilvivel egy kurzuson találkoztam és ahogy ez lenni szokott más témák is felszínre kerültek. Nagyon nagy segítséget kaptam tőle egy családtagommal kapcsolatban, akivel addig csak a zavaró miérteket láttam. Miután kitisztítottuk ezt a zavart, azóta teljes könnyedség van.
P. Tünde
Tegnap megtörtént velem a csoda! Hat éve pánikoltam és szorongtam... És ebben az évben ...átszámoltam....tizennégy féle módszert próbáltam ki, hogy végre megszabaduljak ettől! Arra használtam ezt a szörnyeteget -többek közt-, hogy távol tartsak magamtól mindenkit, még a két imádott unokámat is, amitől persze bűntudatom volt és utáltam magam miatta anélkül, hogy nemet kelljen mondanom, s közben mérgeztem magam folyamatosan. Szóval, jó kis ördögi körbe tettem magam. Azután jött Balázs, és Szilvinél kötöttem ki. Hát nem mondom, hogy egyszerű volt az a másfél óra, de piszkosul megérte. Tegnap este hívást éreztem, hogy átmenjek az unokáimhoz és játszottam velük. És a kicsit, aki most két éves, én altattam. Ez valami fantasztikus érzés!! Nem mondom, hogy nincs tovább munka velem, de ezt megélni már csodálatos érzés!! KÖSZÖNÖM SZÉPEN SZILVI!! Fantasztikus ember vagy, a tudásodról nem is beszélve!!!
P. Krisztina
Édesanyám hirtelen halála váratlanul ért. Mély fájdalmat éltem át, és hirtelen rám szakadtak a teendők. Mivel édesanyám vállalkozóként dolgozott, azt sem tudtam, kivel hol tartanak a munkakapcsolatban, s mivel nem volt alkalmam beszélgetni vele, a határidő naplóját sem találtam. Szilvia segített ellazulni, rálátni önmagamra, kimondhattam érzéseimet, s ily módon fel tudtam dolgozni édesanyám korai elvesztését, el tudtam kezdeni a teendőkkel való foglalkozást, elmúlt a testi remegés és a sokk hatása is. Nagyon szépen köszönöm!
Szunti Balázs
Tegnap délután, három nap remegés után, már nem bírtam tovább! Elmentem Szilviához, éppen leszokóban vagyok. Jött minden: képek, sírás, nevetés, de a vége nagyon jó volt! Nem tudom mit csinált, de úgy éreztem magam, mintha Gandalf a botjából kilőtt villámaival mellbe vágott volna! Megfeszültem az ágyon, pedig hozzám sem ért! Ma nem remegek, nem is kívánom a szert! Köszönöm Szilvi, egy varázsló vagy! Ja, még csak annyit, azóta eszek egyfolytában, marha jó a kedvem, boltba is le tudtam menni, úgyhogy, még egyszer köszönöm neked!
Lázár Dominika
Legelőször, amikor nálad jártam, azzal kerestelek meg, hogy nagyon szorongok, sokszor van pánikrohamom és feszít a mellkasom, annyira rossz kedvem volt. Egyszerűen nem láttam a végét, és kétségbe voltam esve, mert féltem, hogy ez kihat a munkámra. Ekkor eszembe jutott, hogy egy barátom mesélt rólad és a kezelésről, így hát éltem a lehetőséggel! Nagyon csodálatosan érdekes élmény volt! A kezelés nagyjából egy óra volt, és ezidő alatt úgy éreztem, mintha ezeket a negatív érzéseket fognám és egyszerűen kidobnám a kukába, úgy hogy közben csak fekszem békésen! Amikor végeztünk, elindultam vásárolni és egyszercsak azt vettem észre, hogy semmit sem érzek! Pozitív értelemben! Megszokásból "fájni akart" a mellkasom, de mégse fájt! Egyszerűen csak könnyedséget éreztem a lelkemben! És ezek a fajta negatív érzések azóta sem tértek vissza! Nagyon szépen köszönöm!
Marcell
Köszönetet szeretnék mondani Neked! Két dologgal mentem el Hozzád. Az egyik, hogy félek a vállalkozástól, mégis tudom, hogy ez az utam. A kezelés után mintha eltűnt volna a félelem. A világ legtermészetesebb dolgának tartom, hogy jövőre vállalkozó leszek és megnyitom az üzletet. A másik dolog a lakás volt. November 25-én aláírtam az adásvételi szerződést és megvettem életem első lakását! Köszönöm, hogy segítettél!
Judit
A tanfolyamra egy hetek óta tartó bordaközi fájdalommal érkeztem. A kezelés alatt végig intenzív energiaáramlást éreztem a legmeglepőbb helyeken a testemben. A matracról felállva, bár enyhébben, de még éreztem a fájdalmat. Szilvi ekkor feltett egy jól irányzott kérdést. Hirtelen nem is értettem, hogy kerül ez ide. A fájdalom, azonban pár pillanat alatt elmúlt. Hazafelé pedig az is tudatosodott, miért aktiválódott ez az emlék a testemben.
Kuglits Nikolett
Amit megmutatsz nekem: önszeretet, önmagamért tenni akarás, határozottság, erő és fejlődés. Nem teremteni magamnak olyan negatív pillanatokat, élethelyzeteket, illetve folyamatokat, melyek nem hozzám tartoznak, hanem valaki máshoz, akinek kivetítését, másolatát borítom magamra, az egész testemre, mint egy levegőtlen, élettelen, terhelő fátylat, mely nem képes másra, csak éreztetni egyre kevesebb az oxigénhez való jutási lehetőség. Megtanítasz elhagyni minden olyan gondolatot és cselekedetet, mely nem a javamat szolgálja. S megtanítasz felfedezni milyen szeretnivaló, csodálatos lény vagyok valójában.
Gulyás Zsuzsanna
Hálát érzek. Köszönet van bennem Szilvia felé. Egy csodálatos tanfolyami napot tölthettem mellette. Éltem egy szerencsés lehetőséggel. Csak feltettem egy kérdést, a mindenség pedig utat mutatott. Megnyíltak a kapuk. Köszönöm azt a rengeteg tudást és információt, amit átadtál nekünk. Pontosan erre volt szükségünk ott és akkor. Sok szeretettel ajánlom Nektek a tanfolyamokat a Szeretetműhely szervezésében. Én már várom a folytatást.
Hajdáné Petrőtei Tünde
A bal sarkamnál csonthártyagyulladást állapítottak meg, és tíz alkalom fizikoterápiát írt fel az orvos. Az első ilyen kezelés után jobban fájt a lábam, mint előtte. Ekkor kerestem fel Szilviát, aki a kezelés közben megkérdezte, mi az a terület az életemben, ahol nem tudok a sarkamra állni? Több ilyen helyzet is az eszembe jutott, amin szeretnék változtatni.
Nánási Ani
Egy újabb kezelési fázison vagyunk túl és úgy érzem, a nyilvánosság előtt is köszönetet kell mondanom. November óta már olyan térd fájdalmaim voltak, hogy a tömegközlekedésig sem tudtam elmenni, sem arra felszállni. Így, ha bárhová mennem kellett -orvos, rokonlátogatás, stb.-, csak taxival tudtam megoldani. Egy vagyonom ment el erre. Te három kezeléssel mozgásképessé tettél, a taxizást elfelejthettem!!! Az egész világgal megosztanám, hogy sokkal jobban tudok járni, nem húzom a lábam, hanem emelem, a fájdalom is lényegesen csökkent. Mentálisan is rengeteget segítettél, ami azt jelenti, hogy több olyan rossz és betegséget okozó gondolatomat elengedtem, amelyek évek óta káromra voltak. A belőled fakadó kedvesség és segíteni akarás fél gyógyulás, mind lelkileg, mind testileg. Egyszóval köszönöm, köszönöm!!
Csizmazia Ágnes
Szilvi egy fantasztikus ember! Nagyon hálás vagyok neki, nekünk nagyon sokat segített! Csak ajánlani tudom!
Teimel Zita
Minden nap hálás vagyok, hogy végre annyi év félelem, blokkoldás után újra béke és egység van a lelkemben... de ez a béke mostmár nem mástól függ. Köszönöm, hogy ehhez hozzájárulás voltál, hálás vagyok érte.
Reyhan Kahraman
Örülök, hogy megismertelek és hálás vagyok neked, hogy segítettél és megnyitottál nekem egy új életet, egy új embert és hála neked, sokat változtam, és másképp látom a világot!