Testelhagyás közben

Túlnyomás
2016-09-29
Partnerkapcsolat
2016-10-07

Adódhatnak olyan élethelyzetek, amit az ember úgy képes elviselni, hogy az esemény idejére részlegesen vagy teljesen kilép a testéből, pl. bántalmazás idején, ilyenkor csökken a testtudat, így a fájdalom és a trauma érzete is. 

Előfordulhat, hogy a testtel való kapcsolat és a védekező képesség annyira lecsökken, hogy más lelkek vagy entitások kapcsolódhatnak a testhez. Ezt követően az illető elveszítheti a kapcsolatot önmagával, zavarodottá válhat. A gyógyszeres kezelés tüneteket csökkenthet, de nem oldja meg a problémát.

A bántalmazás következtében kialakulhat olyan tudatalatti meggyőződés is, hogy a fizikai erőszak ellen képtelen védekezni, így az ilyen jellegű pszichés támadásokkal szemben is védtelen lesz. A gyógyulás folyamatában szükséges a mélyebb szinten meghúzódó okokat is feltárni, ami lehet pl. alacsony önértékelés, vagy önmarcangoló, önbüntető magatartás, ami tudat alatt azt táplálja az emberben, hogy a „büntetést”, a rátelepedést megérdemli. Az egyik legnagyobb segítséget a hozzátartozók szeretete, támogatása és feltétlen elfogadása jelentheti, ami biztonságos közeget nyújthat a „visszataláláshoz”.