Egymás tükrében

Légy a változás maga
2020-08-02
Barátság
2020-09-17

A világot mi teremtjük azzal, ahogyan érzékelünk és reagálunk. Amikor megítéljük a másikat viselkedése miatt, falat húzunk egymás közé. Ha tapintatlanul rámutatunk a gyengeségeinkre, óhatatlanul ellenállást teremthetünk, ami elkülönüléshez vezethet. Mi volna, ha megpróbálnánk együtt érzőek maradni? Amikor vitázunk, olyan mondatokat vághatunk a másik fejéhez, amit később nehéz helyrehozni. Ha békülni szeretnénk, a közeledés nem tudja felülmúlni a kialalkult elkülönülést, ha az objektív, szeretet teli beszélgetés és a másik elfogadása elmarad.

Bárkit érhettek érzelmi behatások, amelyet tükrözünk egymásnak. Gyermeki énünk befogadta ezeket, s a felnőttek véleménynyilvánításai, például lusta vagy, nem lesz belőled senki, szeretném, ha mindent megtennél, és az ehhez hasonló kijelentések belső konfliktust és elkülönülést hoznak létre önmagunk és a külvilág között. Bár kicsik voltunk, saját érzékeléssel rendelkeztünk önmagunkról és a világunkról. Ezek a megnyilvánulások elfeledtették velünk, hogy kik is voltunk valójában. Vajon felnőttként mi vesz körül? Más-más családi háttérből jöttünk, s mire találkozunk, kialakult személyiségjegyekkel rendelkezünk. Ha szeretnénk egymás közelében feloldódni, türelemre és önismeretre is szükség van.

Hogy ezt felülírjuk, kipróbálhatunk egy egyszerű gyakorlatot:

Helyezkedjünk el kényelmesen, és csukjuk be a szemünket. Gondoljunk arra a személyre, akivel nézeteltérésünk volt. Ha vannak olyan gondolatai és érzelmei, amelyeket magunkba fogadtunk, engedjük el. Kifejezhetjük gondolatban, hogy minden, ami nem a miénk, hagyja el a valóságunkat, majd fókuszáljunk újra az illetőre és nézzük meg, megszemélyesít-e valakit ebben a szituációban, például apa, anya, testvér, kapcsolat stb., akikkel voltak megoldatlan helyzeteink. Ilyenkor a következőt tehetjük, felhozzuk azokat a helyzeteket, amelyekben sérültünk, és párbeszéddel kimondjuk azokat a mondatokat, amelyek feloldhatják a konfliktust. Ilyenek lehetnek például, amikor a szülői konfliktusok, ahol nem volt lehetőségünk megvédeni magunkat vagy ismételten vitáztak ők is, és csendes résztvevői voltunk az eseményeknek. Az iskolában, társaink között is keletkezhettek konfliktusok, amelyek visszahatottak ránk.

Gondolatban felnőttként álljunk gyermeki énünk mellé, nézzük meg, mi esne jól neki, biztassuk és éreztessük vele, hogy elfogadjuk és támogatjuk őt. Nemcsak bölcsebbek vagy körültekintőbbek, de sebezhetőbbek is voltunk akkoriban. A félelmek vagy szorongások felszínre törhetnek bármikor, mégha nem is emlékszünk rájuk. A mostani felnőtt énünk bevonásával, a párbeszéd és megértő gesztusok kifejezésével meggyógyíthatjuk gyermeki énünket. A konfliktusok feloldása, ahogy azt korábban említettem, egy sor hasonló nézeteltéréstől szabadíthat meg bennünket.

Ha maradt még bennünk feszültség, megfogalmazhatjuk a kérést: – Szeretnék minden ellenérzést, amihez kötődtem, elengedni és harmóniába kerülni önmagammal. Szeretném elengedni mások rólam alkotott véleményét, nézőpontjait, amelyek olyan személyiségjegyeket hoztak létre bennem, amelyekkel azonosítottam magam. Most nézzük meg, könnyedebbek lettünk-e? Ha igen, kérjük meg a lényünket, jelenjen meg összehasonlítás nélkül. Töltődjünk fel és éljük át azt a békésséget, amit az önmagunkkal való felismerés jelent.

Ezt a gyakorlatot alkalmanként elismételhetjük, hogy összhangot teremtsünk.