Egymás tükrében

Légy a változás maga
2020-08-02
Barátság
2020-09-17

A világot mi teremtjük azzal, ahogyan érzékelünk és reagálunk. Amikor megítéljük a másikat viselkedése miatt, falat húzunk egymás felé. Ha tapintatlanul rámutatunk a gyengeségeire, óhatatlanul ellenállást teremthetünk, ami elkülönüléshez vezethet. Mi volna, ha megpróbálnánk semlegesek maradni? Amikor vitázunk, olyan mondatokat mondhatunk ki, amit később nehéz helyrehozni. Ha békülni szeretnénk, a közeledés nem tudja felülmúlni a kialalkult elkülönülést, ha az objektív, szeretetteli beszélgetés, a megértés és a befogadás elmarad.

Mindenkit érhettek érzelmi behatások, amelyeket tükrözünk egymásnak. Gyermeki énünk befogadta az impulzusokat, s a felnőttek vélemény nyilvánításai, például lusta vagy, nem lesz belőled senki, szeretném, ha mindent megennél stb. kijelentések ellentmondást és elkülönülést hozhattak létre önmagunk érzékelése és a külvilág között. Mégha kicsik is voltunk, saját érzékeléssel rendelkeztünk önmagunkról és a világunkról. Ezek a megnyilvánulások elfeledtették velünk, hogy kik is voltunk valójában. Vajon felnőttként mi vesz körül? Más-más családi háttérből jöttünk, s mire találkozunk, kialakult személyiségjegyekkel rendelkezünk. Ha szeretnénk egymás közelében feloldódni, ehhez türelemre és önismeretre is szükség van, ugyanis egymás jelenléte felerősítheti a hajdani mintákat.

Hogy ezt felülírjuk, kipróbálhatunk egy egyszerű gyakorlatot az objektív szemlélődés érdekében:

Helyezkedjünk el kényelmesen és csukjuk be a szemünket. Gondoljunk arra a személyre, akivel vitánk volt. Ha voltak olyan gondolatai és érzelmei, amelyeket magunkba fogadtunk, engedjük el. Kifejezhetjük gondolatban, hogy minden, ami nem a “miénk”, hagyja el a valóságunkat, majd fókuszáljunk újra az illetőre és nézzük meg, megszemélyesít-e valakit ebben a szituációban, például apa, anya, testvér, kapcsolat stb., akivel voltak megoldatlan helyzeteink. Ilyenkor a következőt tehetjük; felhozzuk azokat a helyzeteket, amiben sérültünk és párbeszéddel kimondjuk azokat a mondatokat, amelyek feloldják a konfliktust. Ilyenek lehetnek például, amikor valamelyik szülőnk megítélt minket, és nem volt lehetőségünk megvédeni magunkat vagy ismételten vitáztak ők is, és csendes résztvevői voltunk az eseménynek. Az iskolában, társaink között is keletkezhettek konfliktusok, amelyek hatottak ránk.

Gondolatban felnőttként álljunk gyermeki énünk mellé, nézzük meg, mi esne jól neki, biztassuk és éreztessük vele, hogy elfogadjuk és támogatjuk őt. Nemcsak bölcsebbek vagy körültekintőbbek, de sebezhetőbbek is voltunk akkoriban. A félelmek vagy szorongások felszínre törhetnek bármikor, mégha nem is emlékszünk rájuk. A mostani felnőtt énünk bevonásával, a párbeszéd és megértő gesztusok kifejezésével meggyógyíthatjuk a belső gyermeki énünket. A konfliktusok feloldása, ahogy azt korábban említettem, egy sor hasonló nézeteltéréstől szabadíthat meg bennünket és befejezhetjük a kívül visszatükröződő vitás helyzetek teremtését.

Ha maradt még bennünk feszültség, megfogalmazhatjuk az alábbi kérést: – Szeretnék minden ellenérzést, amihez kötődtem, elengedni és harmóniába kerülni önmagammal. Szeretném elengedni mások rólam alkotott véleményét, nézőpontjait, amelyek olyan személyiségjegyeket hoztak létre bennem, amelyekkel azonosítom magamat. Most nézzük meg, könnyedebbek lettünk-e? Ha igen, kérjük meg a lényünk legősibb formáját, hogy jelenjen meg számunkra, hogy megérezhessük milyen határtalan és elfogadó a léte. Kimondhatjuk; befogadom önmagam és a tiszta életerőt. Töltődjünk fel és éljük át azt a békésséget, amit az önmagunkkal való egység jelent.

Ezt a gyakorlatot rendszeresen elismételhetjük, hogy újra összhangot teremtsünk magunkban.